
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap és hazai központi költségvetési előirányzat társfinanszírozásával kerül megvalósításra.
A pályázat során megvalósított tevékenységek hatásaként az Öko Közösségek a Fenntartható Jövőért Klaszter keretében megalapozásra kerül a hazai öko építés integrált és komplex rendszer, amely az egyes klaszter tagok esetében jól körülhatárolt termék, illetve szolgáltatás bővülést eredményez.
Az öko építés integrált rendszere alatt azt értjük, hogy energiahatékony (alacsony energiafogyasztású) új megoldásokra, illetve felújításra törekszünk, amelyben a teljes életciklus során jelentkező gazdasági és környezet hatási kérdésekre is figyelemmel vagyunk. E mellett a felhasznált primer energiaigényt csökkenteni kívánjuk kapcsolt energiatermelés és megújuló energiaforrások igénybevételével.
Ennek hatására a klaszter tag vállalkozások eddig részint izoiláltan jelentkező tevékenységüket komplexebb szolgáltatás keretében tudják nyújatni, ami versenyelőnyt és új piaci területek elérését is eredményezik.
A pályázat hozzájárul a klasztermenedzsment szervezet kialakításához és működéséhez, szakmai adatbázis létrehozásához, az öko építészet területén a nemzetközi élvonal beli megoldások beszerezéséhez és a vállalkozásokhoz való eljuttatásához, olyan mintaszámítások és mintaprojektek megvalósításához amelyek révén a felhasználók komplex ismereteket kapnak a különböző öko építészeti eljárások előnyeiről. A klaszter tagjai az öko építéssel összefüggő új tervezési módzsreket ismerhetnek meg, közös páláyzatook készülnek, közös marketing tevékenység kerül kialakítrásra. A klaszter é stagjai együttesen lépnek fel konferenciákon és kiállításokon.
A projekt eredményei: klaszterekben, támogatott együttműködésekben résztvevő vállalatok árbevételének éves növekedési üteme 2%, együttműködésbe bevont vállalkozások száma 24 db, közös megjelenések száma vásárokon 2 db, megvalósított projektek száma 3 db.
Kedvezményezett: IPE - Ipari-, Tudományos-, Innovációs- és Technológiai Parkok Egyesület
Közreműködő szervezet: Pro Regio Közép-Magyarországi Regionális Fejlesztési és Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Kft. (1146 Budapest, Hermina út 17.)
